Meddig bírok még elmenni? Nem tudom. Igyekszem nagyon megértő lenni a férjemmel, és engedni mindig, hogy "persze, menj csak pecázni, megleszünk.." Most jutottam el arra a pontra, hogy a megértés szép dolog, de engem ki ért meg?

Barátnőimmel szombat tartottunk egy csajos napot, vasárnap kora du. értem haza - kisfiamra nagyszülők vigyáztak - 

Férjem később ment el otthonról szombaton, mint én és ez fogadott:

- fürdőben égve maradt a lámpa

-szobában éles riasztó mellett két nyitott ablak

-mosogatógép tele a tiszta edényekkel, csak épp ki nincs nyitva az ajtatja.. hátha bebüdösödnek az edények..

-koszos edényekkel tele a pult.. 

-szemetes kb. már kiborul annyira tele van szeméttel

-vendég szobában ágynemű és minden úgy hagyva --> barátja péntek ott aludt, kikelt onnan, a szagot otthagyta ..2 nappal később is éreztem.. 

Felüdülés volt ezzel kezdenem.. este fél6ra tudtam a kisfiamért menni, addigra végeztem a rendrakással, takarítással..

Most, hogy ketten vagyunk a kisfiammal, odáig fajultak a dolgok, hogy a fürdés kb. 5perces manőver, mert bármikor képes megébredni, nincs olyan időpont, amikor azt mondhatnám, na most, van időm.. éjjel sem.. mert rendszeresen megébred, de össze-vissza időpontban.

Igazából, jó, hogy elterveztem több időt szánok magamra, mert ez az elmúlt napokban egyáltalán nem valósult meg.. lassan ott tartok, hogy örülök neki, ha a reggeli kávém estig meg tudom inni.. 

A férjem, pedig pecázik.. iszonyat kimerítő lehet - nem tudom sajnálni. Ő választotta helyettünk, hogy 5napra lelécel, mert neki kell a hobbi.. nekem is kellene, csak épp mikor? Nyilván le lehetne a gyereket passzolni többször is nagyszülőkhöz, de akkor mi mégis minek vagyunk? A szülőség, szülővé válás nem erről szól, hogy nagyszülőkre passzolom a gyereket..