P-vel megtörtént a nagy összeköltözés, szombat óta együtt lakunk. Azóta semmi veszekedés sem volt, nyugisak a reggelek és az esték is, ha épp nem dolgozom, akkor várom, hogy hazaérjen, és szexi hálóingbe várom :)

Azt hittem nehezebben fogunk egymáshoz alkalmazkodni, de nagyon simulékonynak tûnik az egész, olyan hihetetlen egyszerûnek és könnyûnek. Titkon nagyon féltem az összeköltözéstõl, hogy miként fogunk egymáshoz állni, de eddig semmi olyan nem volt, ami bármit is változtatott volna.

Mivel imádok pakolászni ezt a "mániám" kiélhetem a lakásban,  és P. ruhásszekrényében :D Alapvetõen egyáltalán nem volt és most sincs rendetlenség.

Megbeszéltük a rezsi-közös dolgok kiadásokat is, ami teljesen korrekt, örülök is neki, hogy tisztáztuk, nem viseltem volna el, ha nem fizethetek bele. Nem azért, mert nem lenne jó, ha több maradna a fizumból, hanem mert nem kitartott akarok vagy ingyenélõ akarok lenni, hanem egyenértékû partner, aki a saját anyagi javaihoz mérten hozzá akar járulni a közös élethez :D

Olyan jó érzés esténként - még ha teljesen hullának is érzem magam - mellette elaludni, és reggel úgy kelni fel, hogy õt látom. Csinálni neki tejes kávét, és nézni csendben, ahogy elkészül és indul munkába :)

Azt hittem, sosem leszek képes így szeretni valakit, de mégis.

A sulival teljesen el vagyok úszva, csakúgy,mint a projektekkel.. úszom az árral.. jó lenne egy faág, amibe kapaszkodhatok. Ha ez önmagában nem lenne elég, anyukámnak is megígértem - elég könnyelmûen - hogy segítek a pedagógus portfóliójában , igaz csak formázás, begépelés, feltöltés részben, máshoz nem értek...

Kezdem megbánni, mert semmire sincs idõm :(